A legbölcsebb marketing tanítás, amit egy "konkurenstől" kaptam + Wolf G. kutatási eredmény

Azt mondják, az igazán mély és bölcs tanítást egy pillanat megérteni, de egy élet kell hozzá, hogy megtanuljuk követni.

Ehhez hasonló az a gondolat, amit pár éve Marozsák Szabolcstól hallottam egy prezentációjában, és amelyet minden ügyfelünknek csak javasolni tudok.

Szabolcs azt magyarázta el (lehet, hogy nem leszek tökéletesen precíz - az idő...), hogy az üzlet (és a marketing) alaptörvénye, hogy a bevétel egyenes arányban van a kibocsátott kommunikáció mennyiségével. Azaz ha cége csendben van, akkor nem jön bevétel. Ha sokáig van csendben, akkor sokáig nem jön bevétel. Ha pedig azt akarja, hogy nőjön a bevétel, akkor növelni kell a kibocsátást, azaz a kifelé irányuló kommunikációt.

És persze lehet ezt még cizellálni, de a lényeg akkor is ez: Ha nem hallatja a hangját, akkor csend van cége körül. És mi párosul a csenddel? Hát a hullaszag. Hogy ez morbid? Igen!

Szerintem viszont legalább ennyire morbid az a tény, amit a MarketingCommando és Szonda Zrt. közös felmérése hozott felszínre, mégpedig hogy a KKV-k két harmada (szerkesztői megjegyzés: utólag pontosítva) még mindig nem marketingezik!

Nem tudom, hogy mit kérdeztek a kutatásban, hogy pontosan mi is az, amit ezek a vállalkozások nem csinálnak, de ha ez azt jelenti, hogy a két harmad:

(a) Nem gondolkozik azon, hogy milyen termékre lenne szüksége az ügyfeleknek,

(b) nem gondolkozik azon, hogy hogyan kommunikáljon arról, amit kifejlesztettek, majd

(c)  nem kommunikálnak,

...akkor miről beszélünk?

Még szerencse, hogy ezt a blogot azok olvassák, akik...

...akik legalább az első két ponttal rendben vannak.

De vajon Önnek nincsenek elmaradásai az utolsó pont tekintetében? És ha vannak, akkor vajon mi az oka? Van pár tippem, de mit gondol ÖN?


 

??

Ne haragudj, a cikkben ellentmondás van: most az egyharmada vagy a kétharmada nem marketingezik?

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 13:57

Elnézést...

Köszönöm a figyelmeztetést, elírás volt. Javítottam: Két harmada nem marketingezik.

Üdv,
Balázs

Péntek, 2009. Szeptember 18. 10:30
  

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a rossz kommunikációval még többet is árthatunk, mintha nem csinálnánk semmit. Aki rossz üzenetet sugal, az rossz fényt is vethet a cégre.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:06
  

Kedves János!

Híres (hírhedt) elszármazott hazánkfia, Gábor Zsazsa mondá: mindegy, hogy mit mondanak az emberről, csak beszéljenek róla.
Ez valahogy a reklámra is igaz, láthatóan a rossz reklám is jó reklám.
Legalábbis jobb, mint a semmi, mert a semmiről nem beszélnek.

Én is elmeséltem "butaságom történetét" legutóbb a blogomban! :) Technikai problémák miatt elég hosszú idő után szántam rá magam a bejegyzés megírására, aminek következtében aztán volt miről beszélni.

Persze, mindennek elmondtak, egy szerencse, hogy nagyjából tudom, milyen vagyok...

Rossz fényt csak az azonos sávban szembejövő kamion fénye vethet ránk! :)

Üdv.:
Éva

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:30
  

Tegnap néztem egy filmet. Egy olyan reklámot akart egy marketinges bevezetni, aminek a hatása az lett volna, hogy elment volna az étvágyuk a hotdogtól. Jól olvasod, kajáról van szó.
Nagyon nem mindegy, hogy mit reklámoznak, mit állítanak magukról, mert igen komoly következményei lehetnek. A cég is úgy működik, mint az ember. Egy részeg látványa milyen információt ad számodra róla? A cég nem lehet részeg, de híres lehet arról, hogy nem megbízható. Elég úgy viselkedniük és máris van róluk hír.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 15:18
  

Kedves János!

Ugyan nem láttam a filmet, ezért véleményem nincs is róla, viszont felvetődött bennem két kérdés:

- fogyókúrázóknak szánták-e az új reklámkampányt, vagy
- a "kutyák" védelmében;

szerintem ha e kettő közül csak egy célt elértek volna, az bizony pozitív eredmény.
Ahogy leírtad egyet elértek volna...
Ha a virslit kellett volna eladniuk buciba csomagolva és úgy, hogy az utca végéig álljon a sor, akkor egy "bölcs marketingest" kell szerződtetniük - mert erre lett volna keret... gondolom a filmből is ez jött át...

Félre ne érts, tökéletesen egyetértünk abban, hogy nem mindegy, milyen kép alakul ki egy cégről és annak képviselőjéről.
Gábor Zsazsa is volt egy kicsit ez, egy kicsit az, aztán mégis vagy nyolcszor ment férjhez! És az mindig világszenzáció volt...

Részeg emberek elrettentő példának viszont nagyon jó reklámfigurák! :)

Üdv.:
Éva (a Pálinkás)

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 16:20
  

Igazából úgy állították be, mint egy bűnös dolgot, mint amikor szeretnek bűnbe esni. A baj az volt, hogy túlságosan megnyomták erotikával, ami nagyon ellenszenvessé tette volna.
Szerintem az a legjobb reklám, ami a többségnek tetszik. Ugyanis ha azok kerülnek többségbe, akiknek nem tetszik, akkor lehet, hogy rosszul csinálták.
Olyan reklámot kell készíteni, amelyik a legtöbb vásárlót tudja hozni.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 16:45
  

Kedves János!

Nem én vagyok a "teszt"-mester, de ezt szerintem - ahogy önképzem magam itt és ott -, teszteléssel igen szépen fel lehet mérni.
Ebben a témában a profi tesztelők majd biztos, hogy kifejtik a véleményüket.
Egy nagy cég különösen képes rá, hisz a kasszában más nagyságrendű pénzek lapulnak.

Hogy kinek mi a jó reklám, az bizony relatív és nagyban függ a célpiac igényétől, ízlésétől.
Ha vevő a szexre, akkor ollé!
Ha nem, akkor marad a munka, ki kell valami újat találni.
Pl. "Szeletelt hot-dog", az már nem olyan szexi... Az is igaz, hogy nehezebb belerakni a buciba...:)

Üdv.:
Éva

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 17:19

A kamion fénye

No persze csak akkor, ha mi nem egy tengerjáró uszályon vagyunk épp a parttól 100 méterre... :)

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 23:53
  

És mi van a túlzott kommunikációval? :)
Merthogy ha én naponta ki tudok küldeni 2 ÉRTELMES hírlevelet, az inkább kelt visszatetszést, mint hatékony leszek...

B.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:06
  

Már megbocsáss kedves B.!

Ha 2 ÉRTELMES hírlevelet ki tudsz küldeni, az miért keltene visszatetszést?

Szerintem ez a tétel akkor állna meg, ha akár csak 1 ÉRTELMETLEN hírlevelet is küldenél.

Amúgy "habókra" hírlevelet küldeni azért igencsak zabhegyezés, nem gondolod?
A jól megtervezett hírlevél-rendszernek - netán kampánynak - ülnie kell és akkor nem kelt visszatetszést.

Bárcsak én is profi lehetnék ebben! :)

Üdv.:
Éva

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:46

Túlterheltség?

Az utóbbi időben én azt tapasztalom az ügyfeleim visszajelzéséből, mintha a vállalkozók zöme még inkább időhiányban szenvedne (bár ez nem újkeletű), mindent maga csinál (mert nem tud több alkalmazottat megfizetni), nincs elég információja, tudása a marketing gyorsan változó lehetőségeiről. Nincs is ideje ezeket követni, hiszen elég az adózási és egyéb jogszabályi változásoknak megfelelnie. Rengeteg üzenet, ajánlat érkezik hozzájuk. Fogalmuk sincs melyikkel érdemes foglalkozni, melyikkel nem. Igen nagyfokú a bizalmatlanság, és a félelem a cégekben, a hazai gazdasági bizonytalanságot nem is említve.
Még mindig kevés az optimista, nyitott (!!!), új lehetőségeket, kapcsolatokat kereső vállalkozás.
Én ezeket tapasztaltam.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:21

Erre már nem marad : pénz-idő-energia

Tökéletesen összefoglaltad a gondot, egyetértek veled.
A rengeteg egyéb teendö mellett, hogy egy kisvállalkozás életben maradjon/maradhasson, a marketingre már nem marad pénze, ideje és energiája a vállalkozónak.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:57
  

Mi az az "ölcs marketing tanítás"? :)

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:24
  

He-he!

Ami miatt akkor is elolvasod a cikket, ha kevés az időd!

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 23:57

automatik

Én meg nem tudtam még mindig kitalálni azt a terméket/szolgáltatást, amit futószalagosítani tudunk, mivel eddig nagyon szoros ügyfélkapcsolati munkával dolgoztunk.
Ezért nincs kommunikáció, mert nincs mit kommunikálni. Amit csinálunk, azzal levagyunk, hívnak, keresnek bennünket e nélkül is.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:38
  

Kedves (Névtelen) automatik!

Szerintem valahogy így vannak az APEH-nél is! :)

Üdv.:
Éva

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:41

Úgy gondolom, hogy...

...valamilyen szinten minden vállalkozó marketingezik, hiszen minden tevékenység marketingnek tekintendő, ami forgalom, bevétel és haszon növekedést eredményez (egyszerre). A marketingben tehát - azt hiszem - minden vállalkozó érdekelt, más kérdés, hogy milyen szinten űzi, inkább árt, vagy használ is magának vele. (Az antimarketing is marketing, eredménye negatív előjelű).

Ebben a tekintetben még nagyobb ciki, hogy a vállalkozók egy, vagy kétharmada (édesmindegy) nem marketingezik, vagy - közelebb az igazsághoz - nem tartja marketingnek azt, amit üzleti érdekeinek érvényesítése céljából végez.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 14:52
  

Arról volt már szó, hogy sok cég - mi is - ajánlásokra vállal munkát? Se hirdetés, se e-mail, nincs vadászat az új ügyfelekre, csak a meglévők minél jobb kiszolgálása, akik továbbajánlanak minket nemhivatalosan. De akiknek ajánlanak, azok 80-90%-ban megrendelővé is válnak. Ez jó konverziós ráta? Csak kérdem...

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 15:02
  

Ez az. Ez a módszer nagyon jól tud működni.
De ha menne egy kis REKLÁM is, akkor több ügyfél lehetne. Persze ez függ az időtőktől is.

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 15:11
  

Csak a tények kedvéért: Marozsák Szabocs szcientológus, és a fenti idézet nem saját kútfőjéből származik, hanem egy L. Ron Hubbard "adat". Nem a "kibocsátás", hanem a kiÁRAMLÁS szót használják, tehát hogy: "ha van kiáramlás, akkor van beáramlás is", és egyik arányos a másikkal. A másik ide kapcsolódó szció ősadat, ami számukra még fontosabb, de ezt ezek szerint nem említette, az az egyébként nyilvánvalóan igaz megállapítás, hogy a bevételek a címlistád méretével arányosak. Ennek a kevéssé intelligens alkalmazása vezetett oda, hogy a szciók címlistáikat szent tehénként kezelik, azokat a különböző szervezeteik egymás közt ide-oda cserélgetik, róluk gyakorlatilag fizikailag lehetetlen leiratkozni, sem a szép szó, de a fenyegetés sem szokott használni. Így esik meg, hogy megkapod ugyanazt a egy hírlevelet háromszor, plusz még külföldről két helyről (megtörtént esetről beszélek), valamint így kapnak lelkes hangú leveleket rég elhunyt személyek továbbra is, évekig, dacára köztudott távozásuknak.. (szintén nem egyedi és megtörtént eset).
Ez csak egy példa arra, hogy az eszetlen "kiáramlás" nem feltétlenül eredményez goodwillt, sőt.
Lehet, hogy ez fontos információ, de mint minden, csak annyira működik, amennyire (és amennyiben) helyesen, intelligensen működtetik.
Egyébként Hubbard bátyó arról is beszélt, hogy ez itt egy mennyiségi univerzum, ergo a kommunikáció mennyisége fontosabb a minőségénél. Ebben is van valami.
Mindezt azért írtam le, mert a szciók nagyon odavannak, hogy mindig mindent a pontos forrás megjelölésével mondjál el, kitől idézel, milyen mű, hányadik oldal, stb., de ez esetben ez M.Sz. varázslatos módon mégis elmulasztotta megemlíteni a hallgatóságnak. Vagy ha mondta, akkor viszont Te nem írtad itt le... és ez szció berkekben főbenjáró bűn ám! (Komolyan!) ;)

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 16:04

Na!

És akkor mi van, ha M. Zs. akárkitől is idéz, ha amúgy az rendben van, szóval hasznos?

Péntek, 2009. Szeptember 18. 2:55
  

"És akkor mi van, ha M. Zs. akárkitől is idéz, ha amúgy az rendben van, szóval hasznos?"

Az van, kedves Madzag, hogy itt egyrészt nem "akárkiről" van szó. Másrészt hamisan forrásnak feltüntetni magát minek is minősül, hm?
A hasznosság nem kérdés, az idézet igazságtartalma nem kérdés. Itt más gond van. Az, hogy a nevezett gondolatot saját "bölcsességként" tálalta (nem Balázs, hanem M.Zs.) - holott messze nem az. Ideküldjem a WISE-t? A Tóth Imre majd elmagyarázza neked, úgy hogy megértsd, hogy mi itt a probléma.
Van még kérdésed?

Hétfő, 2009. Szeptember 21. 14:52

Hahó, azért csak óvatosan!

Szerintem nem kell ilyen messze menni. Egy szóval sem mondtam, hogy Szabolcs azt a látszatot próbálta volna kelteni, hogy ő találta ki. Azt mondtam, hogy tőle hallottam.

Két év távlatából pedig nem tudnám megmondani, hogy pontosan hogyan hangzott el. De ne feledjük, hogy ez nem egy szerzői jogvédő és nem is egy nyomozói blog, hanem egy internet-marketing blog.

Fókuszáljunk a lényegre, és egymás torkát pedig kérem mindenki hagyja érintetlenül!

Rendben van uraim? ;-)

Üdv,
Balázs

Hétfő, 2009. Szeptember 21. 15:07
  

Van az utcánkba egy sarki üzlethelyiség, amit hosszú idők után egyszer csak kibéreltek, és kocsmát csináltak belőle. Kitettek egy-két üres sörösüveget a kirakatba, az ajtó fölé lógattak egy tábla, plusz kitettek a járdára egy krétás táblát. Az eredmény: 1,5 hét után be is zártak!

Persze meg is lehetett jósolni.

Hosszabb rövidebb távon ez vár azokra a cégekre is, akik nem foglalkoznak tudatosan a marketinggel.

Ugyanakkor nekem az volt nagyon morbid az eredményben (felmérés), ami a képzésekkel, önfejlesztésekkel foglalkozott. Milyen sokan nem foglalkoznak a fejlesztéssel, és adják a marketinget hozzá nem értők kezébe.

Ez onnan is látszik, mikor egy marketinges álláskereső hirdetését elolvasom. Sok marketinges még önmagát sem tudja eladni, hogy lehet elvárni tőlük, hogy ezt egy számukra még ismeretlen termékkel tegyék.

Mi magyarok sajnos túlságosan nagy figyelmet fordítunk a papírra. A gyakorlat meg elmarad. Akár csak az oktatási rendszerben.

Az nem szakmai gyakorlat, ahol kávét kell főzni, és postára kell menni.

Balázs, Szabolcs példáját a kommunikáció gyakoriságával kapcsolatban mi sem támasztja alá jobban, mint az élet.

Ha a munkahelyen, suliban...stb. csöndben meghúzódsz, és nem beszélgetsz, akkor barátok nélkül maradsz.

Nekem is van egy két tippem arra, hogy miért nem kommunikálnak egyes cégek:
1. Nem érzik szükségét: "A vevő jön, ha szüksége lesz ránk. Csak hirdetni kell itt-ott."
2. Nincs rá idejük, mert megy ezerrel a favágás
3. Nem tudják, mit mondjanak
4. Nem tudják, kihez szóljanak (nincs adatbázis)
5. Technikai akadályok vannak.

Az ajánlással kapcsolatos hozzászóláshoz én annyit tennék hozzá, hogy ha nem építenénk adatbázist, és nem kommunikálnánk folyamatosan a célpiacunkkal, akkor csak a vevőink ajánlásaiban bízhatnánk, és lemondanánk arról a több ezer emberről, akik bár még nem vevőink, de jól ismernek minket.

Így akár ők, akár ajánlás útján az ismerőseik egyszer ügyfeleink lehetnek. Nyilván velük személytelenebb a kapcsolatunk, nincs konkrét tapasztalataik velünk, így kisebb arányban lehet tőlük ajánlást szerezni, de ezeken mind lehet javítani.

De ez már egy másik téma.

Szóval szerintem ne hagyjátok ki!

Summa summarum:

Nekem már egy kicsit közhelyesnek is tűnik a kommunikáció szó, de (főleg manapság) óriási lehetőségeket rejt!

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 16:21

bolha

Régi igazság,hogy a bolha magától is tud ugrálni, de ha alaposan befűtenek a feneke alá, akkor akár csodás magasságokig is feljut.
Én is, mint oly sokan a kkv-ben bolha vagyok. Ugráltam a magam módján, örültem, ha jól ment az üzlet, és sablonos hirdetési eszközökre költöttem el esztelenül a maradék hasznot,amikor kevésbé.Csak a magam megnyugtatására.Koncepció nélkül.
Aztán jött egy mail,használható, gyakorlatias,ésszerű marketing ötletekkel teli.Wolf Gábortól Aztán még egy. A 3. után feliratkoztam, és már 3 anyagukat megvettem.(Ők jól kommunikáltak, hisz vevőt csináltak belőlem, begyújtottak alattam)
Azóta folyamatosan azért pánikolok, hogy még csak olyan keveset valósítottam meg belőle, egyelőre csak tanulom, tanulom.
De ma megnyugodtam.
Szerintem már így is lépéselőnyben vagyok a konkurenciám legnagyobb részével szemben, hisz valószínűleg a mi "iparágunk" igencsak kis részt visz el a 32.8%-ból. És amelyik cég közülünk nagyra nőtt, attól valóban harsog a média.
Nekem már melegszik ott alul! Ugrani fogok, és nem ugrálni.
Mindenkinek jó melegedést!

Csütörtök, 2009. Szeptember 17. 17:18

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!