Az egyik "legcikibb" online marketing hiba, amit mostanában elkövettem - Ön is csinál ilyet?

Általában mindenki azzal dicsekszik, amit jól csinál, én mégis szeretek néhány nagyon ciki hibával is dicsekedni, hátha van aki előbb tanul az én hibámból, mint a sajátjából.

A tegnapi blogpostom az SMS marketingről szólt, és reklámoztam benne a MailMaster SMS küldő képességét is. Ennek során végigkattintgattam a folyamatot, amin az érdeklődők is végig fognak menni, hogy megpróbáljam az ő szemükkel látni az oldalt és átélni azt, amit ők fognak átélni.

És ekkor bukkantam rá! Olyan volt, mintha konnektorba nyúltam volna: A MailMaster regisztrációs oldalán az egyik link a RÉGI, június előtti árjegyzékünkre vezetett!

Miért gond ez?

Csak azért, mert júniusban drasztikusan csökkentettük a MailMaster árakat, és ha Ön az elmúlt majd háromnegyed évben véletlenül nem ezt az árjegyzékünket látta, hanem azt, amelyikre tegnap rábukkantam, akkor Önt csúnyán "becsaptuk", hiszen jelentősen drágábbnak tüntettük fel a MailMastert, mint amilyen az valójában. Persze ez még mindig jobb, mintha fordítva csináltuk volna, de természetesen így sem ideális.

A tanulság pedig egyértelmű: Könyörgöm, nézze át alaposan a teljes értékesítési folyamatot, hogy minden egyes link oda vezet, ahova vezetnie kell, különben nagyon bosszantó élményben lehet része...


 

Hrlevél lemondás

Ha a továbbiakban kizárólag arra ösztökélnek, hogy vásároljam meg a terméküket és nem küldenek többé hasznos tartalmakat, akkor le szeretnék iratkozni hirlevelükről. Ha valaki nem vásárol egy-két levél után, azután bíztos nem fog, csak irritáltabb lesz. Köszönöm.

Szombat, 2010. Március 13. 9:44

Hrlevél

Kedves Ilyés Zoltán!

Nem tudom, eddig hogyan olvasta Balázs blogbejegyzéseiről szóló értesítő leveleit, illetve a blogbejegyzéseket?
A fenti megjegyzése kapcsán mindenképpen felhívom a figyelmét: Balázsék nem Hr-rel foglalkoznak, hanem online marketinggel, az annak szolgálatába állított levelező MailMaster szoftver fejlesztésével és sorolhatnám a többit is.

Tehát a leveleik nem "Hrlevelek", hanem hírlevelek a fenti tevékenységük eredményeiről, eseményeiről, fejlesztéseiről.
Senki nem kötelez senkit semmire.
Mindenki szabad akaratából vásárol vagy nem vásárol.

Ha savanyú a szőlő - mert még nincs itt a szüret ideje - akkor pedig az érésig le lehet iratkozni a levelekről.

Nyugodt érési időszakot kívánok, s bőséges termést.

Üdv.:
Éva

U.i.: Remélem azt tudja, hogy mi a HR - vagy másképp: Hr? Ezzel a témával behatóan PJA foglalkozik. Ja, Ő is szokott hírleveleket küldeni.

Éva

Szombat, 2010. Március 13. 11:06
  

Tisztelt Ilyés úr!

Sajnálom, hogy levelünk kapcsán az volt a benyomása, hogy egyetlen célunk, hogy eladjuk szolgáltatásunkat.

Leiratkozását rögzítettük, többet nem fog e-mail-t kapni tőlünk!

Köszönjük eddigi figyelmét!

Üdvözlettel,
Csepregi Balázs

Szombat, 2010. Március 13. 11:10

Az előzőekhez

Nagy ritkán (szerencsére) én is kapok ehhez hasonló leveleket. A levél írója elfelejtkezik egy dologról! Mint minden korrekt marketinges ( Ti is) a levél alján lehetőséget ad arra, hogy 1, mondom 1 kattintással azt az ügyet le tudja rendezni.
Erre fogja magát és ír egy ...... levelet, hogy le akar iratkozni.

Kérdezem én!

ha ide be tud írni valaki egy kommentet, akkor van valami halvány fogalma a Net-hez és a szám. gép kezeléséhez. Csak minden levél alján - a Tiétek ráadásul rövid is - megtalálja ezt a lehetőséget.

A témához!

Igen ez jó cikk. Valóban figyelmeseknek kell lennünk, mert velem is megtörtént már és hogy mit kaptam érte?
pedig csak egy link volt hibás. Azt se tudtam, hogy hozzam rendbe az ügyet.

Hajrá tovább, sokat tanulok Tőletek.
( azért sem keresem meg a leiratkozást, mert tudatlanabb leszek nélkületek :-) )

Szombat, 2010. Március 13. 10:08
  

Balázs, biztos, hogy véletlen volt?:) Persze csak viccből kérdeztem, bár egy ilyen hiba remek alkalom arra, hogy kétszer írjunk levelet egy témában, és a kedves kuncsaft még örüljön is neki.

Szombat, 2010. Március 13. 10:49
  

Úgy érted, hogy biztos, hogy véletlen hagytam-e ott egy rossz árjegyzék linket FÉL ÉVIG egy oldalon?

Igen, véletlen volt!

Üdv,
Cs. Balázs

Szombat, 2010. Március 13. 11:13
  

Balázs, viccből kérdeztem, minden hátsó szándék nélkül. Természetesen nem gondolom, hogy szándékosan ott hagyd fél évig a téves adatokat.

Szombat, 2010. Március 13. 11:31
  

Huhh, ez meleg helyzet volt! ;-)

Szombat, 2010. Március 13. 11:32
  

Na látod kedves Zoltán!

Máris legalább két értékes tanulnivalót kaptál ebből az "értékesítési"
levélből.
1. nem kell feltétlenül tagadni a tévedéseinket, hibáinkat
2. lehet ebből előnyt is faragni

Csak egy kicsit oda kell figyelni arra, amit írnak!
Érdemes.

Szombat, 2010. Március 13. 11:41

ITT A GYÓGYSZER!

"Az okos ember a saját tapasztalataiból tanul,
a másokéból karriert csinál."

"A jól megcsinált dolog jobb, mint a jól elmondott."
(Benjamin Franklin)

"Nem az a fontos, hogy mit tudsz, hanem hogy mit csinálsz jól!"

Csepregi Balázs-ra érdemes hallgatni.

Jó munkát!

Üdv:Takács Imre
06-20-9640-165

Szombat, 2010. Március 13. 12:28

több szem

- az egyik offline kampányunkban hibás volt a telefonszám, amin a megrendeléseket vártuk,
- egy másik DM kampányunkban véletlenül elírtam a határidőt: a július 1-jén kiment kampányban az akció határideje június 20 volt,
- stb -

Nem vagyok biztos benne, de lehet, hogy olcsóbb elolvastatni valakivel, mint sokszázezer forintért korrigálni az ilyen bakikat :)

Szombat, 2010. Március 13. 13:06

Offline hibák és a Kék Mauritius karrierje

Ma a világon az egyik leghíresebb - és legendával egybeszőtt - vagyonokat érő bélyege a Kék Mauritius.
Az értéke a legenda szerint - a kevés példányszámon kívül - az, hogy az órásmester, akinek gőze sem volt a bélyeg lenyomat készítéséhez, így történhetett az, hogy véletlenül az addig szokásos POST PAID helyett a POST OFFICE feliratot véste a kis rézlemezbe.
Igaz, állítólag mindkét lenyomatból (kék és narancssárga) 500-500 pld készült, hisz csak egy bulira szóló meghívóra szánták( 1847-ben!), mégis ma milliókat érő kincs, amiről még a komoly bélyeggyűjtők is csak álmodozhatnak....

Nem tudom, ma kinek milyen "bakija" lesz valaha is ennyire értékes?

Amúgy az offline bakik szerintem maradandóbbak, mint az online, hisz ez utóbbiakat egy Delete-tel azonnal meg nem történtté lehet tenni, míg az offline megmarad az utókor számára is. Lásd: milyen jó tudunk mulatni egy-egy TV-archív bakiparádéján is, pedig mondhatni, milyen értéket képvisel?
Semmilyet! Viszont jól tud szórakoztatni, ráadásul közelebb hozza az amúgy "érinthetetleneket", elérhetetleneket....

Üdv.:
Éva

Szombat, 2010. Március 13. 14:13
  

Az egyik legnagyobb bakim az volt, mikor kellemes csütörtök reggelt kívánva kiment a hírlevél péntek reggel!
Hát ilyen bakik előfordulnak, akárcsak a régi link!
Offline reklámnál pedig egyszer elírtuk a honlap címét...hát téptem a hajam!

Szombat, 2010. Március 13. 19:32

Mosolygok...

Mi egy szűk célcsoportnak kínálunk tananyagokat az eredményes felkészüléshez. Néhány hónapja már semmi trükk, szóba sem hozzuk az értékesítést. ,,Csak" tesszük a dolgunkat; érdeklődőket vonzunk a honlapunkra - http://polgarmesterleszek.hu - bizalmat építünk és megköszönjük, ha vásárolnak nálunk. (De onnantól tíz körömmel kapaszkodunk beléjük.)

A véletlenekben meg nem hiszünk :-)

Üdv.: Tamás

Hétfő, 2010. Március 15. 11:02

Van megoldás

Az ilyen jellegű hibák, sőt még komolyabbak is abszolút jellemzőek a weboldalakra, webáruházakra.

Ilyenkor mondják azt, hogy hát emberek vagyunk, hibázhatunk...
Ez igaz, de ha van arra lehetőség, hogy elkerüljük ezeket a sokszor 100 ezres nagyságrendben is mérhető "apró" hibákat, akkor nem mondhatjuk, hogy ilyen az élet.

Hogy hogyan lehet ezt elkerülni? Az már reklám lenne, így erről nem írhatok itt többet.

Üdv,

Győző

Kedd, 2010. Március 16. 8:48

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!