Google algoritmus frissítés

Alaposan felforgatta a keresőoptimalizálásra alapozó vállalkozók világát (mármint világszerte) a múlt hét vasárnap történt Google algoritmus frissítés.

Újra beigazolódni látszik, hogy a Google fejlesztői nem véletlenül kapják a fizetésüket munkáltatójuktól. A frissítés két legfontosabb tanulsága a következő:

  • Az ész nélküli linkcserének eddig sem volt túl nagy értelme, de ezúttal a linkcserét gondosan kidolgozott stratégia szerint végzők is sokat veszítettek: Úgy tűnik elvesztették értéküket a kétszereplős linkcserében szerzett linkek, és megemelkedett az egyoldalúan weboldalunkra mutató linkek értéke.
  • Úgy tűnik, megint növelték az algoritmusban azon linkek jelentőségét, amelyek témába vágó oldalakról érkeznek.
Végül a fő tanulság: Továbbra sem a keresőrobotok megtévesztése a cél. Ehelyett inkább minél többek által elismert, minőségi tartalommal rendelkező szakmai weboldalak készítése a nyerő.

 

Az első változtatás

Az első változtatást Jagger 1-nek nevezték el a keresőoptimalizálással foglalkozók. Személyes tapasztalataim szerint az új találati lista a google-ben gyakran tartalmazott olyan oldalakat, melyek nem voltak relevánsak az adott kulcsszóra. A fórumokat olvasgatva állíthatom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

A google fejlesztői is hamar rájöttek erre és már itt is az újabb változtatás, a Jagger 2. Pár napig eltart, amíg a google minden szerverén frissül az új algoritmus, de aki legyőzhetetlen vágyat érez a játékra, már próbálgathatja weboldalát ezen a szerveren: 66.102.9.104

Valószínűleg az algoritmus megváltoztatása még ezzel sem ért véget. Jövőhétre várható a Jagger 3!

Üdv,
István

Csütörtök, 2005. Október 27. 13:10

Kétszereplős linkcsere?

Szisztok!

Én is tapasztaltam a google algoritmus frissítést és keresem, hogy mik lehetnek azok.

Balázs! Ezen mit értesz?:

"Úgy tűnik elvesztették értéküket a kétszereplős linkcserében szerzett linkek, és megemelkedett az egyoldalúan weboldalunkra mutató linkek értéke."

Üdv Tom

Kedd, 2005. November 01. 17:02
  

Kétszereplős linkcserének nevezem azt, hogy te mutatsz egy linkkel az én oldalamra, én meg a tiédre. Az ilyen linkcseréről a Google "látja", hogy nem spontán, hogy nem azért ajánlod az én oldalamat, mert jónak találtad az adott témában, hanem mert kaptál érte cserébe egy linket.

Ha a Google egy oldalnál azt "látja", hogy egy adott témáról szól, és ezt sokan megerősítik, akkor az az oldal jó helyezést ér el a téma kulcsszavaira. Ha azonban azt látják, hogy mindez mesterséges eszközökkel, nem természetes módon alakult ki (pl. az előbb említett kétszereplős linkcsere), akkor azt nem veszik annyira komolyan.

Vasárnap, 2005. November 06. 13:28

Köszönöm a választ.

Köszönöm a választ.

A weboldalamon többségében ilyen linkek vannak és valóban visszaestem.
Mi a teendő ilyenkor?

Lenne még egy kérdésem:
Fórumokon olvastam, hogy az új Google algoritmusnak fontos a "frequent use of different anchor text".
Erről mi a véleményed (etek)?

Vasárnap, 2005. November 07. 0:29

A lényeg mindig ez...

Teljesen egyet értünk. Ráadásul valójában ezt eddig is tudtuk, és törkedtünk is rá, hogy változatosak legyenek a bejövő linkek mindenhol, ahol csak lehetett. Amelyik oldalnál ezt jól csináltuk, elöl maradt, amelyiknél nem, az lecsúszott.

A lényeg mindig ez:

1. A Google releváns és hiteles oldalakat szeretne a találati listáira rakni.

2. Ha úgy látja, hogy akár a relevancia, akár a hitelesség mesterségesen lett "előállítva", tehát nem totál spontán módon kapta fel az oldalad a web közössége, akkor büntet, de legalábbis kevésbé jutalmaz.

Ennyi az egész!

Hétfő, 2005. November 07. 23:15

A hétvégén megtörtént a...

A hétvégén megtörtént a Google 3. nagyobb algoritmus frissítése, a Jagger 3.

Egyenlőre két DataCenternél észlelhetőek a változások: 66.102.7.104 és 66.102.9.104. Érdekesség, hogy e két szerveren is különböző Google algoritmus van. Kiváncsian várom, hogy melyik lesz a végleges.

Mindkét esetben találtam néhány kulcsszóra nem releváns, spam oldalakat a találatok között. Például:

http://66.102.7.104/search?q=buy+adipex
http://66.102.9.104/search?q=buy+adipex

1-2 napon belül megjelenik majd minden Google szerveren a változás.

Várhatóan tovább finomítják az algoritmust majd, mert még láthatólag vannak hiányosságai, habár már közelebb áll a valós, releváns találatokhoz, mint elődei.

Hétfő, 2005. November 07. 10:30

Az algoritmus

Az algoritmus frissítésnél még mindig nem a legrelevánsabb oldalak vannak az élmezőnyben. De már közelít. Laikusként foglalkozom a családi vállalkozás honlapjának optimizálásával.

Nem mentem bele soha banner-, linkcserébe. Honlapunkra raktunk fel bannert, szívességból, nem cserébe.

A fontosnak tartott, és remélem hellyel közel megvalósitott, hogy arról szóljon az oldal amilyen szóra szeretnénk optimizálni.
A google helyezésünk kükönbözö kulcsszavakra 1-8-ig.

Tehát semmi köze az egymásra mutogató linkekhez, azokkal való technikázásokhoz. Mindenkinek inkább a tartalommal kellene foglalkozni, nem az ügyeskedésekkel. (kiemelés a szerkesztőtől)

Ez bevált. Nem csak nálunk. Egy ismerősöm honlapjának elkészítésénél is csak a tartalomra szavakra figyeltünk. Ő is az 1. helyen van, 2 éve.

És maradt.

Szerda, 2005. November 09. 8:09
  
Céges weboldalunk optimalizálásánál semilyen tiltott eszközt nem alkalmaztam. Mégis úgy veszem észre, hogy a google olyan, mint egy szeszélyes kislány. Sokszor teljesen más, érdektelen oldalt sorol elénk. Bár a pl nyomásmérő szóra a 66.102.9.104 változatban is jó helyen szereplünk, mint kereskedő, a manométer kulcsszó-ra csak a második oldalon vagyunk. Ez bizony nagy hiba. Nem tudom, hogy a keretes oldalakat mennyire "bünteti" a google, de jelenleg más megoldást nem tudok arra, hogy a vevő könnyebben igazodjon el az oldalon. Amit viszont furcsának tartok, hogy az oldal szövegében szereplő szavakat számát egyértelműen nem veszi figyelembe, példaként mutatnám : a manometer.atw.hu (saját ez is) előrébb szerepel mint a www.energiairoda.hu/manometer.htm. Azalatt az egy év alatt, amióta az optimalizálással foglalkozok, arra jöttem rá, hogy bár vannak általános módszerek, amivel javítani lehet a helyezésen, de igazából a google programozói azok, akik eldöntik. De az Önök oldalán sok hasznos információ van, ebből remélhetőleg sikerül valamit javítanom a helyzeten. üdv: HG
Péntek, 2006. Február 10. 8:37
  
Big Daddy - ami még az algoritmus frissítésnél is nagyobbat fog durranni! Most olvastam egy cikket és gondoltam megosztom a linkjét veletek. Azután érdelődtem a neten, hogy mikorra várható az új algoritmus frissítés a google-nél.amikor is találtam ezt: www.directmag.com/searchline/1-25-06-Google-BigDaddy Aki nem tud angolul annak kivonatolva a lényeg: Egy hónapon belül várható a Google új adatközpontjának az élesítése, amely működésbe lépésével további nagy változások várhatóak a keresési eredményekben. Azt írják, hogyha az algoritmus változtatás olyan mint egy gumi csere az autón akkor ez olyan lesz mintha a motort cserélnék ki az autóban. A google sok olyan dolgot meg fog tudni oldani az új adatközpont beállításával amire már régen készül. A két legfontosabb változás:
  • Az átirányítások hatékony kezelése, hogy kiszűrjék azokat az oldalakat akik egy normal tartalommal megjelenve a találati listában, utána egy teljesen más tartalmű oldalra dobják át a látogatót (a legtöbbször sex vagy szerencsejáték oldalak).
  • Az alternatív url-ek használatának felismerése, hogy kiszűrjék a duplikált tartalmakat.
Matt Cutts a google vezető mérnöke a blogjában többször is nyilatkozik az új adatközpontról és még Ip címeket is közzétettek, ahol a kiváncsibbak már vethetnek egy-két pillantást a készülő dolgokra. Matt Cutts blogja Az említett Ip címek: 66.249.93.104 és 64.233.179.104
Szerda, 2006. Február 23. 0:51

Sziasztok?

Sziasztok?
Egy kérdés: Mint kezdő vállalkozás jó nekem a GOOGLE adsense reklám csereprogram?
Segítségeteket köszönöm!
légyszi előnyeit és hátrányait is írjátok meg.

Kedd, 2006. Augusztus 22. 23:10

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!