Mitől profi az e-mail marketing? - 1. rész

Jó pár évvel ezelőtt szinte még minden üzleti levelezés papír alapon működött. Nehéz volt elképzelni, hogy eljön az az időszak, amikor a marketing kampányokat egyszerűbb és olcsóbb lesz interneten bonyolítani. Arra pedig talán még álmunkban sem gondoltunk, hogy milyen sok új lehetőséget hoz magával az internetes levelezés azon kívül, hogy egy időben küldhetünk személyre szabott levelet akár több ezer embernek is.
Cikksorozatunkban lépésről-lépésre végigvesszük az e-mail marketing azon lehetőségeit, amelyek bemutatásával egyértelműen látni fogja, hogy miért sokkal profibb az e-mail marketing mint a hagyományos társa.

 

Címgyűjtés

A hagyományos marketing során: a címgyűjtés hosszadalmas és költséges folyamat. Sőt, számtalan esetben előfordul az is, hogy kéretlen ajánlatokat küldenek ki a cégek, mert egyszerűbb megvásárolni egy címlistát, mint összegyűjteni azt.

Az e-mail marketing során alkalmazott technika: Feliratkozási lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek a honlapon, akik azért adják meg a címüket, mert érdekesnek találják az adott témát. Biztosítva van tehát, hogy a levél megérkezésekor nem fog meglepődni az illető, hisz számít rá, várja az információkat. (Feltéve, hogy nem valaki más iratkozott fel a nevében. Néhány e-mail marketing szoftverben pontosan ennek elkerülésére alkalmazzák a kettős megerősítés lehetőségét.)
Természetesen az e-mail marketingben is szép számban akad kéretlen levél - azaz spam - de hála a szigorú szabályoknak, nagyon hamar kiderül ki a spam küldő, aki egyre inkább számíthat komoly büntetésre .
Ha megfelelő hírlevél küldő szoftvert használ, akkor semmi dolga nem lesz feliratkozóival, hisz adataik automatikusan bekerülnek az adatbázisába, a szoftver pedig kiküldi számukra az üdvözlő levelet (amit Ön egyetlen egyszer előre beállított). Így az Ön feladata csupán annyi lesz, hogy a nap végén egy kattintással megnézze: aznap hányan iratkoztak fel a hírlevelére.

Levél küldés

A hagyományos marketingben: minden egyes kiküldött levélnek megvan a külön költsége. Ha színes prospektusról van szó, akkor eleve számolni kell a nyomda költséggel, de a normál levél elkészítésének is akad bőven költsége. A posta költség pedig minden esetben felmerül. Ezenkívül ha nevén akarja szólítani a címzetteket, az újabb költséget jelent a levelek elkészítése során.

Az e-mail marketingben: az egyetlen felmerülő költség a szoftver használatának díja - ami egyébként elenyésző összeget tesz ki (- ezt Ön is így fogja gondolni, ha végigolvassa cikksorozatunkat, melyből kiderül, hogy a levélküldésen kívül még számtalan dologra használhat egy e-mail marketing szoftvert). A levél elkészítése sem jár semmilyen költséggel, esetlegesen egy kis HTML tudást vagy tanulást igényel -, de csak abban az esetben, ha szöveges levél helyett cége arculatához igazodó HTML levelet küld. Egyszerű TEXT levél küldése esetén csak be kell gépelnie a szöveget.
Az e-mail marketingben az a csodálatos, hogy Ön minél több levelet küld ki, annál kisebb lesz az egy levélre eső költség. Ezenkívül nem kell külön figyelmet fordítania az egyes címzettekre, hisz a szoftver automatikusan beszúrja a feliratkozók megfelelő adatait az adatbázisban összegyűjtöttek közül. Önnek csak azt kell meghatároznia a levélben, hogy mely részekhez kívánja elhelyezni a címzett nevét, vagy bármilyen más előre meghatározott adatát. A levelek kiküldése a megfelelő beállítások után akár azonnal, akár egy későbbi időpontban történik meg, rendkívül rövid idő eljut a címzettek postafiókjába.

Tetszőleges adatok begyűjtése

Gyakran szembesülnek a kérdezőbiztosok azzal a problémával, hogy az emberek nem szívesen válaszolnak, vagy nem korrektek az adatok a kiértékeléskor, mert esetleg a kérdező személye befolyásolja a válaszadást.

Interneten végzett kutatás esetében szintén megtalálhatóak a kérdések az űrlapon, azonban a honlapra látogató teljesen önszántából tölti ki a kérdőívet, sőt közben senki nem befolyásolja őt. Egyetlen kérdés merülhet fel: miért töltené ki csak úgy bárki az űrlapot? Egyszerű a válasz: érdekeltté kell tenni a látogatót, hogy megadja válaszait. (De ezeket a technikákat cikkünk következő részében tárgyaljuk majd részletesen.) Az interneten az űrlapra beírt adatok azonnal egy adatbázisba kerülnek és bármikor felhasználhatók egy személyes ajánlat elkészítéséhez.

Tetszőleges levélformátum

A hagyományos levélküldésnél: számtalan formátumú levél kiküldése lehetséges - minden típust természetesen a küldő választ az adott kampánynak vagy saját ízlésének megfelelően.

Az interneten: e-mail-jeit elküldheti egyszerű TEXT formátumban - melyet csak be kell gépelnie a hírlevél küldő szoftver megfelelő felületére - vagy a kissé komolyabb előkészítést igénylő HTML formátumban is - ez utóbbinak megvan az az előnye, hogy hűen tükrözi cége arculatát.
(Némely hírlevél küldő alkalmazás rendelkezik azon funkcióval, miszerint képes mindkét levéltípust egy időben elküldeni. Azt, hogy az egyes címzetteknek milyen formátumot küldjön az alapján dönti el, hogy az illető a hírlevélre történő feliratkozás során az egyszerű Text - vagy a színes HTML levél formátumot választotta ki magának.)

Automatizált levélküldés

A hagyományos levélküldés menetét mindnyájan ismerjük. A levél a feladása után néhány nappal megérkezik a címzetthez. Ebből a folyamatból semmiképp nem maradhat ki a feladás, mert különben csúszik az egész kampány.

Az interneten azonban lehetőség van arra, hogy előre beállítsuk, mikor szeretnénk kiküldeni az adott levelet. Egy megfelelő e-mail marketing szoftver segítségével Ön akár azt is megteheti, hogy egy hónappal előre beállítja a küldés időpontját, majd nyugodtan elmegy nyaralni. Amikor hazaér, már csak az eredményeket kell megnéznie, hisz a szoftver elvégezte a munkát Ön helyett. (Természetesen ez a funkció is csak a komolyabb hírlevél küldő alkalmazásokban található meg.)

Cikksorozatunk következő részében megismerheti azokat a lehetőségeket, melyeket egyértelműen az e-mail marketing hozott magával és amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen lenne egy jövedelmező weboldal működése.

(A témával kapcsolatos kérdéseire a Hvg.hu fórumában válaszol a szakértőnk.)


 

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!