Web Essentials 2005 – Internetes világkonferencia Sydney-ben

A „Web lényege” című konferencián az internetes világ nagyjai gyűltek össze, hogy megvitassák a világháló helyzetét és megosszák egymással információikat az újdonságokról és a jövőbeli tendenciákról. A konferencián való részvétel kevesek számára adatik meg, egyrészt a földrajzi távolság másrészt a belépőjegy borsos ára miatt. A szervezők azonban szeretnék minél több érdeklődővel megosztani a konferencián elhangzott információkat, ezért „podcast-ok” (hangfelvételek) formájában közkinccsé tették az előadások hanganyagát.
A konferencia angol nyelven folyt, ezért mi - a Marketingszoftverek csapata - feldolgoztuk a rendelkezésre álló előadásanyagokat és itt az Internet-Marketing.hu-n most magyar nyelven elérhetővé tesszük olvasóink számára.

Jó olvasást kívánunk a kihagyhatatlan cikkekhez!

 

Az internet helyzete 2005-ben : Molly Holzschlag

(A bevezető előadást Molly Holzschlag tartotta, aki bemutatta a jelenlévő neves internetes gurukat és munkásságukat. Molly internet marketinges szakember, rengeteg szakmai anyag és cikk szerzője. Legkedvesebb témája a szabványok (internet standards) létrehozása, mely terület kialakítása és fejlesztése miatt, kollégáival együtt rengeteget harcol informatikai nagyvállalatokkal. Molly előadása során bemutatta az internetes iparág változásait, megvitatta, hogy hatnak ezek a dolgok a mindennapi munkára, és mit eredményeznek majd a jövőben -a szerk.)

"Az internet iránti szenvedély újra fellobbant és ez az új energia magával hozza az emberek, az eszközök és technológiák megértésének egy mélyebb szintjét, hiszen az előbbiek nélkül a webdesign sem és a fejlesztési iparág sem lenne mutatós.
Ha mélyebben próbáljuk megismerni szakmánkat, kiemelkedni látunk olyan fantasztikus alkalmazásokat, mint a Google Maps, a Flickr és a Skype. Ezen eszközök mindegyike hozzájárul ahhoz a jelenséghez, melyet sokan úgy neveznek, hogy Internet 2.0."

Bemutatkozás

"Néhány szó magamról: 1993-ban kezdtem dolgozni az interneten. Akkoriban egyetlenegy böngésző állt a rendelkezésünkre és az sem bírt grafikus tulajdonságokkal. Azóta dramatikus változásokon ment át a világháló.
Véletlenül kerültem kapcsolatba az internettel, mert 1993-ban még senki nem akart pl: webdesigner lenni, ugyanis nem is létezett még ez a szakma.
Szenvedélyem a „webes szabványok” létrehozása. Szerintem a web alapvetően az emberekről és a kapcsolatokról szól (ahogy Tim Berners- Lee - a internet „Atyja”is elképzelte annak idején, amikor megalkotta a world wide web-et).

Saját magamat úgy látom, mint egy olyan embert, aki szeret kapcsolatokat létesíteni. Én az emberekért vagyok és az internetet is, erre a célra használom, sokkal inkább mint technikai jellege miatt. Szerintem az internet abszolút pozitív irányban formálja a világot. Segít ledönteni a korlátokat és a határokat, mind nemzeti mind vallásbeli mind korosztálybeli mind ideológiai szempontból. Segít megszüntetni mindazt, ami egyébként annyira elszigetel minket, embereket egymástól."

(Szerkesztő megjegyzése: a legtöbb jelenlevő, technikai szakember, az előadó nagy sajnálatára. Szerzők, írók, tartalomfejlesztők nagyon kis számban vannak jelen a konferencián.)

Az összefogás ereje

"A mély tudás nagyon fontos az internet szakmában. Például amikor egy orvosnál azt mondja a beteg, hogy asztmája van, azt mondja rá a doktor, hogy itt van rá a gyógyszer. Az itt jelenlévő szakértők körülbelül ilyen gyorsasággal reagálnak és oldanak meg egy felvetődő internetes problémát.

Itt van például a CSS tudás. A CSS egy nagyon fontos technikai dolog és muszáj benne szakértőnek lennie annak, aki ezzel foglalkozik. Tisztában kell lenni azzal, hogy egy fejlesztő teljesen másképp néz a világra, mint egy designer. De miként lehet a különböző nézőpontokat összhangba hozni? Csak az alkalmazás során derül ki majd az eredménye.

Sokkal jobban kell fókuszálnunk arra, hogy mit tudunk megtenni együtt. Mert én tudok olyan dolgot amit te nem és fordítva is igaz. Együtt sokkal erősebbek vagyunk, egymás nélkül pedig lehet, hogy nem megyünk semmire. Mindenki nagyszerű a saját területén. „A világ, amelyben élünk” nem támogatja a szakterületek együttes kombinációját. Mindenki egyénileg akar sikereket elérni, legyen szó akár egy vállalatról, akár egy kisvállalkozóról."

Weblogok

"2005-ben megtapasztalhattuk a weblog-ok erejét és azt, hogy milyen kifinomultak. Egy Londonban tartott konferencián prezentálták annak a kutatásnak az eredményét, miszerint azon emberek 83%-ának akik RSS értesítőt kapnak, fogalmuk sincs róla, hogy a technológiát magát, úgy hívják, hogy RSS.
A blog környezet új megvilágításba helyezte a tartalom fogalmát. Bármilyen típusú tartalom bármilyen formában áramolhat ma már bárhova. Igazából eredetileg is ez volt az internet létrehozásának célja. Bárki, bárhol, bármikor bármilyen információhoz hozzá tudjon férni, ez a valódi vízió-ja a világháló létrehozásának. Nem működik túl régóta ez a dolog, de egyre inkább elterjedőben van.
Nagyon érdekes figyelni a jelenséget. A bloggolás technikájának egyszerűsége bárki számára lehetővé teszi annak használatát. Segíti az emberek közötti bizalom kiépítését, hisz a résztvevők számítanak egymásra. Ez a fajta felfogás ismét az eredeti ötletet tükrözi vissza, azt, amiért az internet egykoron létrejött.

Nagyon jó dolog, hogy van egy olyan eszköz, mint a blog, ami segíti az önkifejezést. Az emberek válaszolnak, hozzászólnak a blog témáihoz, ez pedig közösséget épít. Ez azonban csak a személyes szint. Az USA-ban számtalan olyan blog-ot láttunk, melyeket káprázatos dolgokra használnak. Az emberek összejönnek, hogy együtt bloggoljanak. Ez azt jelenti, hogy egy másik ember, akár politikai jelölt véleményét, nézeteit támogatják, megvitatják, foglalkoznak vele.

Az édesanyám – a 70-es éveiben jár - szintén belefolyt ebbe az új, blog áramlatba. Érdekes, hogy is érinthette meg ez az egész, amikor nagyon elszigetelten élt és már kezdte úgy érezni magát, mint akire semmi szükség. Mindig fáradt volt, nem tudta megtalálni már szerepét a világban. A gyermekei felnőttek, kirepültek otthonról, már régóta nem dolgozott. Egyszer csak hirtelen egy weboldalon keresztül aktivista lett belőle. Egy politikai ügy mellett állt ki. Megtalálta a célját. Egy levélben számolt be nekem erről.

Ez volt a mozgatórugó a számomra. Megértettem, hogy a blog-ok miként veszik ki a szerepüket a világ megváltoztatásában, hogy teremtik meg azt a helyet ahol az emberek egyedül is elérhetik a belső gazdagságot, mely gazdagság hozzájárul az egész világ javulásához."

Internet 2.0

"Úgy gondolom, hogy az internet egy tökéletesre sikerült szociális háló. Minden egyes alkalmazás, a design, a programok stb. csak egy eszköz, ami azt a célt szolgálja, hogy létrejöjjön valami, amit úgy hívnak, hogy weboldal és hogy ez a weboldal elérje azt a célt, amiért valójában kitalálták.
A Google eszközök hihetetlenül hasznos dolgok. Akár a keresőt, a g-mail-t, vagy a Google map-et nézzük. Nagyban segítik a mindennapi munkánkat. Használatukkal nyomon követhetjük, hol is tartunk egy folyamatban. Ez pedig nagyon fontos, hogy mindig tudjuk, hol tartunk.

Skype: egy tökéletesen kristálytiszta kommunikációs csatorna és teljesen INGYEN! (Remélem nincs itt senki telefontársaságtól.) Vegyük azt például, hogy én most itt vagyok Ausztráliában és beszélnem kell a Wales-ben élő Andy-vel napi szinten. Ezt megtehetem teljesen ingyen! Ez egy csodálatos dolog! Egy abszolút működő tökéletes dolog a kommunikáció fenntartására. Az sem gond, ha nincs számítógépe a másik félnek, mert nagyon alacsony díjért megoldható a kifele irányuló hívás a Skype-ról.

Most pedig várom a hozzászólásokat, kinek mit jelent az internet és mire használja:

(A jelenlévők véleményéből idézünk néhányat - szerk.)

  • "Az internet az emberekről szól. A legfejlettebb közösségi formája az interneten bonyolított konferencia ahol láthatják is egymást a résztvevők.”
  • „Az internet kiváló dolog, mert pillanatok alatt megtalálhat bármit az ember amit keres.”
  • „Az internet segít a szervezettség megtartásában és nagyon egyszerű a használata.”
  • „Firefox: Szeretek egy olyan böngészővel dolgozni ami működik is”.
  • „Wikipedia- nagyon hasznos oldal, egy nagyszerű csapattal. Érdemes használni."
A cél az, hogy az internetezés élményét teljes értékűvé tegyük mindenki számára, bárhol is kapcsolódik a világhálóra, ugyanolyan elérhetőséget biztosítva mindenkinek - ez az internetes szabványok (web standards) lényege.

Képzeljék el mit éreznének a fizetős ügyfelek vagy bárki ha nem léteznének a webes szabványok és egyik reggel csak nem tudnák hol keresni az e-mailjeiket, nem találnák az oldalakat melyeken böngészni szoktak, mert hirtelen megváltozott minden, előzetes bejelentés nélkül.
Ha nem követték még nyomon az "msn" vagy az "ie" blog-ot, akkor tegyék meg. Mert ott, egy kisebb internetes forradalom van készülőben.

Tim Berners-Lee (az internet létrehozója) víziója úgy tűnik, megvalósulni látszik, miszerint az internet azért van, hogy bárki bárhol bármikor bármilyen információt megosszon bárkivel és ez a lehetőség legyen mindenki számára elérhető. Ezt értem én Internet 2.0 alatt.

A következő előadások bemutatják azokat a módszereket és eszközöket, melyek ezen vízió egyre tökéletesebb megvalósításához szükségesek. A számtalan internetes közösség létrejöttével egyértelmű, hogy új kulturális modell van kialakulóban. Mi vagyunk most azok az emberek itt ezen a konferencián, akik részt vesznek a világ megváltoztatásában. Szeretnék ezért köszönetet mondani."

Folytatás a jövő héten...


 

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!